|
- Igaz, hogy Ron Howard csak úgy fölhívott, és megkért, hogy vállalj el egy szerepet A Da Vinci-kód-ban?
- Igen, ez tényleg így volt, és egy percig sem haboztam, hiszen nem lennék normális, ha nemet mondanék egy ilyen felkérésre.
- Milyen volt együtt dolgozni egy olyan nagy színésszel, mint Tom Hanks?
- Tom egyszerűen fantasztikus. Szeretem a stílusát, a könnyedségét, és azt a hihetetlen alázatot, ahogyan viszonyul a munkához. Az, hogy Ron és Tom Hanks ilyen felkészültek, fesztelenek és humorosak voltak, áthatotta az egész produkciót. Ebben a hangulatban valahogy minden olyan könnyedén ment, senki sem görcsölt, a producerek sem idegeskedtek, szóval, minden hihetetlenül gördülékenyen folyt.
- Szereped szerint te egy albínó vagy. Milyen volt a maszkod?
- Hát, eredetileg piros lett volna a szemem, de az túl rémisztő volt. Végül egy egészen halvány, szinte már fehér színű szemgolyónál maradtunk. A sminkesek rengeteget dolgoztak a bőröm fehérítésén is, és a szempilláimat és a szemöldökömet is kétnaponta kellett hidrogénezni. Az egész procedúra két és fél órát vett igénybe minden nap. Ha pedig egy jelenetben ruhátlanul szerepelek, akkor még vagy négy órát sminkeltek, ugyanis a karakterem rendszeresen ostorozza magát, hogy átélhesse ugyanazokat a szenvedéseket, amelyeket Krisztusnak kellett kiállnia.
- Ha nem tévedek, ez nem az első eset, hogy ruhátlanul szerepelsz egy filmben...
- Igen, igen, nem először sokkolom a közönséget. Egyébként most nem volt olyan egyszerű levetkőznöm. A karakterem egy nagyon fegyelmezett ember, aki szinte aszkétikus életmódot folytat, úgyhogy leginkább arra volt gondom, hogy erősnek és szálkásnak látszódjak a vásznon, és ne legyen rajtam egyetlen felesleges zsírpárna sem.
- Mesélj egy picit többet Silasról!
- Egy mentálisan sérült, meglehetősen egyszerű emberről van szó, akit nyilván egész gyerekkorábban csúfoltak a többiek a szokatlan külseje miatt. Aztán ez az elveszett figura egyszer csak véletlenül megmenti egy püspök életét, aki a szárnyai alá veszi, és "kiműveli". Silas életében először érzi azt, hogy van célja, haszna a világban, ugyanakkor végre magyarázatot is talál az őt ért sérelmekre és fájdalmakra, egyben pedig lehetőséget a megtorlásra.
- Amikor igent mondtál, tudtad egyáltalán, hogy milyen karaktert kell eljátszanod? Milyen ismereteid vannak például az önostorozásról?
- Az is csak egy hobbi, nem? Igazság szerint, bár katolikusként nevelkedtem, soha semmi ilyesmiről nem hallottam, hála istennek. De magáról a szerepről sem voltak különösebb ismereteim, hiszen a regényt is csak azután olvastam, miután megkaptam a forgatókönyvet. Viszont tényleg igaz, hogy egy hihetetlenül olvasmányos, letehetetlen könyvről van szó.
- Csak kíváncsiságból kérdem, valójában mit tekersz a combjaid köré? Gondolom, nem kényszerítettek, hogy valódi szögecses szíjat használj.
- Nem, hát ugye, én színész vagyok, nem mazochista. Egyébként a szerszám majdnem olyan, mint egy szöges korbács, csak a szögek, amik elvileg belemélyednek a lábamba, nagyon rövidek és teljesen tompák. Szóval, amikor úgy néz ki, hogy belevájnak a húsomba, akkor valójában csak a bőrfelületemet érintik.
- Azért ebből arra következtetek, hogy nem érezted magad valami kényelmesen a forgatás alatt.
- Hát, nem ez a legkellemesebb dolog az életben, de csomó pénzt keresek ezzel a kis kényelmetlenséggel, úgyhogy maximálisan elégedett vagyok. Ami viszont a könnyezést illeti, annak tényleg valódinak kellett lennie. Úgyhogy, az ostor, ha nem is tép bele a húsodba, hiszen nem bőrből, hanem egy sokkal vékonyabb anyagból van, azért tud csípni.
- Úgy tudom, még ennél kellemetlenebb élményed is volt a forgatás alatt. Egyszer megbotlottál a szandálodban...
- Igen, ráadásul azt a jelenetet úgy forgattuk, hogy még nem is voltunk biztosak benne, hogy egyáltalán belekerül a filmbe. Egy csigalépcsőn rohanok lefelé, a kamera pedig a lépcsőt és a lábamat mutatja. Számtalanszor újravettük ezt a jelenetet, különböző szögekből, és az utolsó alkalommal megcsúsztam, és leestem a lépcsőn, pont rá a bokámra. Még a reccsenést is hallottam, és óriásit üvöltöttem. A barátaim odajöttek, és láttam, hogy beöltöztetik a dublőrömet, aztán - csak aztán! - hallottam, hogy valaki nővérért kiált.
- Mindennek megvan a helyes sorrendje, nem?
- Pontosan! Ezt hívják showbiznisznek. Egy olajozott gépezet: a stábból valakinek rögtön az jutott eszébe, hogy talán nem fogom tudni folytatni a felvételt, ezért nem árt, ha elkezdik beöltöztetni a dublőrömet, aztán csak ezt követően fordult meg a fejében, hogy akkor talán kéne hívni egy ápolót. Ron később azt mondta: "Tudod, Paul, én is megijedtem, de aztán gyorsan végiggondoltam a helyzetet, és rájöttem, hogy szerencsére még akkor is be tudnám fejezni a filmet, ha esetleg meghalnál. Szóval, nem izgultam." Ronnak igazi angol humora van.
- Mit szóltál azokhoz a cikkekhez, amelyek szerint egyes katolikusok úgy érzik, a film bemocskolja a vallásukat?
- Konkrétan egyetlen katolikustól sem hallottam ilyesmit, csak az innen-onnan jövő pletykákat. Én csak azt nem értem az egészben, hogy a támadóknak miért nem világos, hogy A Da Vinci-kód egy kalandfilm, egy thriller, egy fiktív történet. Szerintem a regény írója, Dan Brown sem feltétlenül művelni, vagy a katolikus hitről kioktatni akarta az embereket, hanem sokkal inkább szórakoztatni egy izgalmas sztorival.
- Mik a terveid a jövőt illetően?
- Most kivételesen a magánéletben kell jól szerepelnem. Ugyanis Afrikába megyek bébiszitterkedni. A feleségem (Jennifer Connelly - a szerk.) Leonardo DiCaprio oldalán forgat, én pedig elkísérem, és vigyázok a gyerekekre. Korábban már megígértem Jennifernek, hogy a Tűzfal után kihagyok egy évet, hogy az ő karrierjére koncentráljunk, de aztán közbejött A Da Vinci-kód, és ő is maximálisan egyetértett velem abban, hogy nem hagyhatom ki ezt a lehetőséget. De most már tényleg az ő köre jön, hogy szupersztárrá váljon.
- Gondoltatok már valaha arra, hogy együtt dolgozzatok?
- Persze. De ez Amerikában érzékenyebb téma, mint Európában. A producerek nem igazán szeretnek párokat szerepeltetni egy filmben. Talán azért, mert például egy romantikus film esetében a nézők talán nem fognak úgy izgulni, hogy összejön-e két ember vagy nem, ha tudják, hogy ők az életben is egy pár. Kevesebb az izgalom.
- Terjed egy olyan pletyka az interneten, hogy aláírtál egy szerződést Joker szerepére egy Batman filmben. Igaz ez?
- Erről én is csak pletykákat hallottam, de hivatalosan még fölkérést sem kaptam.
- Ha kapnál, érdekelne a dolog?
- Diplomatikusan azt kell mondanom, hogy szörnyű ötletnek találom.
Forrás: InterCom |
AJÁNLOM AZ OLDALT
){kind=link}